Hajnali sétáim
Dotti 2006.01.15. 17:30
Imádom az ilyeneket
Hiszen reggel van, az utcák üresek és csendesek. Rajtam kívül csak néhány mogorva ember bandukol a kihalt tereken. Sehol senki... A lábam alatt szinte sikít a megfagyott járda. De ezt természetesen nem hallom...A zene dübörög a fülemben így a külvilág teljesen ismeretlen ilyenkor. A hangok körülvesznek és én feloldódom bennük...A mellettem baktatók ebből semmi nem vesznek észre. Ők csak azt a monoton léptekkel haladót látják bennük mint én őbennük... A zene egyre hangosabb, én lassan kifulladok. Az arcom fagyott, a kezeimről nem is beszélve. Vacogok. A buszmegállóba érve ismerős arcokat látok... Egyiküknek sem tudom a nevét, de minden reggel itt vannak. Ugyanarra a buszra várunk. Itt van az öreg néni, a tüsi hajú kiskölyok, és persze az elmaradhatatlan vagányok... Nem hallom miről beszélnek...Még szerencse. Beszélgetés közben hangosan röhögnek-szándékos ez a szó hisz ez már nem nevetés-és ez még a zenén is áthallatszik. Zavar... Egyre jobban... Szerencsére jön a busz. A zsémbes vezetővel váltott néhány szó után jön a zötykölődés a tömeggel. Senki nem néz sehová, nem szól senkihez. Aztán elérkezünk a megállóhoz ahol elhagyom a járművet. Öröm kiszálni és a friss levegőn gyalogolni a gimnázium robosztus épületéig.
|