Egyik délután a budapesti köztemető 27. parcellájának 14. sírhelyén nagy robajjal feldőlt a közel hárommázsás gránitobeliszk. Rögtön utána kettényílt a sír, és föltámadt az ott nyugvó halott, név szerint Hajduska Mihályné született Nobel Stefánia. (1827-1848)
Az obeliszkre idő koptatta betűkkel rá volt vésve a férje neve is; ő azonban, nem tudni miért, nem támadt föl.
A borongós időjárás miatt csak kevesen tartózkodtak a temetőben, de akik meghallották a robajlást, odagyűltek. Addigra a fiatalasszony már leverte magáról a göröngyöket, fésűt kért kölcsön, megfésülködött.
Egy gyászfátyolos nénike megkérdezte, hogy érzi magát.
Köszöni, jól, mondta Hajduskáné.
Nem szomjas-e, érdeklődött egy taxisofőr.
Most nem vágyik inni, válaszolta a volt halott.
Amilyen pocsék ez a pesti víz, jegyezte meg a sofőr, neki se volna kedve inni.
Hogy mi baja a pesti víznek, kérdezte Hajduskáné.
Klórozzák.
Klórozni klórozzák, helyeselt Apostol Barannikov bolgár virágkertész, aki a temetőkapuban virágokat árult. Ezért ő esővízzel kénytelen locsolni kényesebb palántáit.
Valaki azt mondta, hogy ma már az egész világon klórozzák a vizet.
Itt a beszélgetés elakadt.
Hát mi újság még, érdeklődött a fiatalasszony.
Nincs semmi különös, mondták neki.
Megint csönd lett. Ekkor eleredt az eső.
-Nem fog maga megázni?-kérdezte a föltámadottat Deutsch Dezső horgászbot-készítő kisiparos. Nem számít, mondta Hajduskáné. Ő direkt szereti az esőt.
Az attól függ, milyen az az eső, jegyezte meg a nénike.
Ő erről a langyos, nyári esőről beszél, közölte Hajduskáné.
Hogy neki viszont semmilyen eső se kel, mondta Apostol Barannikov, mert elriasztja a látogatókat a temetőből.
Hogy ezt ő nagyon meg tudja érteni, helyeselt a horgászbot-készítő kisiparos.
Most hosszabb szünet állt be a társalgásban.
-Hát meséljenek már valamit!-nézett föl rájuk a föltámadott.
-Mit meséljünk?-mondta az öreg nénike.- Nincs nekünk annyi mesélnivalónk.
-Nem történt a szabadságharc óta semmi?
-Mindig történik valami-legyintett a kisiparos
De ahogy a német mondja: Selten kommt etwas Besseres nach.
-Ez van!-tette hozzá a taxisofőr, és minthogy csak fuvart szeretett volna fogni, csalódottan visszasétált az autójához.
Hallgattak. A föltámadott lenézett a gödörbe, mely fölött nem zárult össze a föld. Várt még egy kicsit, de látva, hogy mindenki kifogyott a szóból, elköszönt a körülállóktól.
-A viszontlátásra!-mondta, és leereszkedett a gödörbe.
A horgászbot-készítő kisiparos, hogy el ne csússzon a sáros agyagon, előzékenyen a kezét nyújtotta neki.
-Minden jót!-szólt le a fiatalasszonynak.
-Mi történt?-kérdezte tőlük a bejáratnál a taxisofőr.-Csak nem mászott vissza a sírba?
-De visszamászott-csóválta a fejét a nénike.
Pedig milyen jól eldiskuráltunk.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
