Robert Wood : Az utolsó percek
Ajánlom L.A.-nak, és Z.T-nek, valamint mindenkinek, aki magára ismer!
Milyen furcsa ez az éjszaka! A Hold vörösen ragyogva trónol a fekete ég közepén, mégis mindenhol fénylő világosság van. Felkelnék, de tagjaimba ólomsúlyok költöztek, próbálnék mozdulni, de nem tudok. A fáradság szürke ködbe burkolta testemet. Lehunyhatnám a szemem, és aludhatnék, hogy az álom lemossa rólam a nappalok mocskát, de nem akarok. Úgy érzem, akkor valaminek vége szakadna… Lassan nyikorogva kinyílik az ablak. Egy másik, egy nagyobb Hold mosolyog le rám, és nyújtja felém kezét. Belekapaszkodnék, de még mindig olyan merev vagyok. Égi barátom sértődötten elfordítja arcát, egyedül hagyva vörös testvérével, ki még mindig felettem lebeg vészjóslóan. Szeretnék bocsánatot kérni, megmagyarázni a helyzetet, de a szám teljesen kiszáradt, az ajkaim lustán mozognak, hang mégsem hagyja el őket. Egy kis vízre lenne szükségem, azt hiszem, van is itt valahol… Hideg víz csorog végig a hátamon, de nem zavar, hiszen amiben fekszem, az is jéghideg. Mintha az előbb még meleg lett volna, nem? Aztán meg miféle víz ez? Hiszen ez vörös?! Áh, biztosan csak a plafonon veszteglő vörös Hold színezi ilyenné. Ez lesz a magyarázat, pedig már kezdtem megijedni! Olyan kellemes itt feküdni a vérben, vagyis a vízben, és nem gondolni semmire, egyé válni a legősibb elemek egyikével. Körbefuttatom a szemem a fürdőszobán, fehérek a fala, fehérek a csempék, a kád, mégis most minden olyan színesnek tűnik, hogy bántja is a szememet a vörös millió árnyalata, melyek előttem táncolnak. Valakinek szólni kéne nekik, hogy hagyják már abba, mert csak elszédülök tőlük… Hideg szél szalad rajtam végig! A nyitott ablakon szökhetett be ez a kósza fuvallat, talán be kellene csuknom! Arra fordítom az arcomat, már nem is csodálkozok rajta, hogy vörös felhők tolakszanak be rajta, és ahogy egyre többen lesznek, úgy sötétedik minden, és veszik bele a homályba. Olyan nehezen kapok levegőt, valami baj lehet, nem kellene többet itt feküdnöm a vízben. De miért nem tudok felkelni? Miért? A válasz nem váratott sokáig magára, ahogy elérkezett az utolsó pillanat, minden világossá válik előttem. Talán nem kellett volna… Az izmok elernyedtek, egy véres penge hullott az egyre gyarapodó vörös tócsába… |