A Nap
Olyan a szemed, mint a Nap, kár volt, hogy belenéztem, mert jaj, Te a Nap rokona vagy, s nekem a Nap az ellenségem.
Kerüljük egymást ősi daccal és minden ősszel gúnyolom, s ő rám nevet minden tavasszal.
Nyáron elüldöz messze, messze: harmat-homályos rengetegbe, olykor csak játszadoz' velem, hanem mikor meghalt a Nap, az őszi estét szeretem.
Mikor a te szemedbe néztem, érzem, egy kissé messze néztem: mert Te a Nap rokona vagy, s nekem a Nap az ellenségem.
|