Hoffmann a lizergsav-dietilamid-tartarát előállításával foglalkozott. Eközben egy sajátságos, az átmeneti elmezavarhoz hasonló, rövid ideig tartó kábulatszerű állapotba került, amit valamiféle mérgezésnek tartott. Akkor még nem tudta pontosan, hogy melyik anyag váltotta ki ezt. Naplójában azonban pontosan leírta az átélteket:
"1943. április 16-án délután, amikor ezen a témán dolgoztam, idegesnek éreztem magam. A fejemet nem tudtam forgatni, ezért korábban mentem haza a laboratóriumból. Lefeküdtem, és csakhamar delíriumos állapotba jutottam, amelyben különös ingerekkel teli víziókat láttam. Mivel bántott a fény, lehunyt szemmel feküdtem, és így fantasztikus arcokat láttam. Ezek élénk színekben kaleidoszkópszerűen váltakoztak előttem. Két óra múlva a delírium elmúlt."
"Megpróbáltam rájönni, hogy mi történt a laboratóriumban. Amikor visszamentem, megvizsgáltam a berendezést, s azt találtam, hogy azon valami kis repedés volt. Feltételeztem, hogy lizergsav-dietilamid-tartarát gőzöket lélegeztem be. Elhatároztam, hogy önkísérletet fogok végezni, annak tisztázására, hogy felfedezésem igaz-e. Nagyon keveset vettem be belőle."
A bevétel után ezt jegyezte le: "Enyhe szédülési érzés, izgatottság, a koncentráció képességének hiánya, látási zavarok és leküzdhetetlen nevetési inger. Írása ezután már olvashatatlan lett. Megkérte egyik kollégáját, hogy kísérje őt haza. Mivel háborús idők voltak, kerékpárral ment. Csakhamar úgy tűnt előtte az egész világ, mint egy elvarázsolt kastély tükörterme. Azt hitte, hogy nem halad előre, holott (mint kollégája utóbb elmesélte) rendkívül gyorsan hajtott. Otthon lefeküdt, írásra képtelen volt, s csak utólag rekonstruálta emlékezetből benyomásait. Erősen szédült, torz képeket látott maga előtt, az őt körülvevő kollégák arca groteszkül kifestett maszknak tűnt számára. Izgatottság és aluszékonyság váltogatta egymást, hidegérzés és egyes testrészeinek váltakozó bénulása jelentkezett. Szájában fémes ízt érzett, torka kiszáradt, úgy érezte, megfullad. Néha úgy tetszett, hogy kívülről szemléli saját magát, érthetetlen szavakat mormolva éppen kiabál. Jóllehet hat óra múlva lényegesen jobban érezte magát, de körülötte még sok minden hullámzott. A tárgyak arányai is állandóan változtak. A színek kellemetlenné váltak, bennük furcsa kék és zöld színek domináltak. Ha viszont lehunyta szemét, újra megjelentek az állandóan változó fantasztikus képek. Különös volt, hogy a hangok hatására megváltozott a képek színe. Minden hang, minden zörej egy olyan színes képet váltott ki, amelyik a hangnak megfelelt. Az éjszakát alvással töltötte, teljesen magához tért, de nagyon fáradtan ébredt.
Így született meg az LSD !
Az LSD majd mindegyik érzékszerv működésében súlyos zavarokat okoz, akárcsak a pszichés funkciókban is. Pupillatágulat, szapora pulzus és a vércukorszint emelkedése tapasztalható. Egy óra múlva színes, látási hallucinációk, félelmetes víziók jelentkeznek, a személyiség elvesztése vagy széthasadása, az időben és a térben való tájékozatlanság, majd erős izgatottság támadt. Igen gyakori, hogy LSD hatására az ember önmagát kívülről szemléli. Ez utóbbi jelenséget, vizsgálatai alapján egy pszichiáter így jellemezte: "A vizsgált egészséges önkéntesek úgy érezték, hogy önmaguk mellett állnak és saját magukat szemlélik."
Ezek a hatások nagyon hasonlatosak azokhoz, amelyet pl. a hasis, a meszkalin vagy általában a pszichotrop drogok csoportjába tartozó legtöbb anyag kivált. Csak éppen az LSD hatásai mindnél súlyosabbak, hosszabban tartanak… Ezen kívül, míg meszkalinból elég tetemes mennyiségre van szükség a hallucinációk kiváltásához, addig az LSD-ből a gramm ezredrészének egyötöde, elég hasonló lelkiállapot kiváltásához (!!!) Különösen veszélyes a méhen belüli magzatra, ha terhes nő szedi, a magzat csaknem mindig, súlyos agyi fejlődési zavarral születik meg (vízfejűséggel vagy teljesen fejletlen agyvelővel). Gyógyszertani hatásának a lényege, hogy az agykéregben megbontja a mozgató (ideg, izom) és az érzékelő funkciók közötti egyensúlyt.
Az első időkben, miután megállapították, hogy számottevő terápiás javallata nemigen van, s inkább kutatási, semmint gyógyítási célra lesz használható, nem sokat törődtek vele. Annál is kevésbé, mert a kísérletek során kiderült, hogy a klasszikus értelemben véve nem mérgező, s hozzászokást sem okoz. Azután, a század 60-as éveiben bekövetkezett a robbanás. Megkönnyítette ezt az is, hogy éppen a már elmondottak miatt semmi nem indokolta a szigorú ellenőrzést, hiszen úgy gondolták, szedése nem jár különösebb veszélyekkel…
Az LSD-ről tudni kell azt is, hogy a hallucinációk, a víziók nemritkán az utolsó adag bevétele után hetekkel is jelentkezhetnek (!) Egy orvosi szaklap közölte a következő esetet: "1969 nyarán egy fiatalember, akit ezzel kapcsolatban utaltak be az idegklinikára, kb. 8 nappal az utolsó LSD-adag bevétele után a nagyvárosi forgalomban az úttesten hirtelen hatalmas bikát látott meg maga, illetve kocsija előtt. Az utolsó pillanatban félrerántotta a kormányt, autója felszaladt a járdára, s szerencse, hogy sem ő nem sérült meg, se nem ütött el egyetlen gyalogost sem..."
A rendszeres LSD-szedés másik veszélye, hogy a drog hatása alatt nem gondolják át a bódulatban, hogy mit cselekszenek. Az LSD rabjai között különösen gyakori a szerencsétlenség és az öngyilkosság, valamint a kábulatban bekövetkezett halálos baleset. A leggyakoribb az ablakból való kizuhanás vagy kilépés. Sokan azt hiszik, tudnak a vízen járni (holott még úszni sem tudnak), kilépnek, pl. a hajóról vagy a csónakból, s megfulladnak. Mások azt képzelik, puszta kézzel meg tudnak állítani egy autót vagy vonatot. Tévhitükért ők is az életükkel fizetnek... Egyesek azt hiszik, tudnak repülni, s teljes nyugalommal lépnek ki a felhőkarcoló ablakán. Mindez és még sok más (pl. gyilkolási vágy, pszichózisok kialakulása) azután véget vetett az LSD-próféták által festett szép világnak. Nyilvánvaló lett mindenki előtt, hogy nem személyiségjavító vagy tudatkiszélesítő szerről van szó, hanem az egyénre és a társadalomra egyaránt veszélyes, alattomos méregről.
Az LSD-nek egyetlen "kedvező" tulajdonsága van csak. Lelki függőség (a szó klasszikus értelmében, ahogyan azt a többi kábítószernél láttuk) nem alakul ki, csak a tolerancia, de az viszont rendkívül gyorsan. Ez pedig valamiféle önszabályozásra kényszeríti az LSD hívét. Néhány "utazás" után már rendkívül nagy adagok sem váltják ki a hallucinációkat, így a rendszeres LSD-élvezők is kénytelenek hosszabb-rövidebb szüneteket tartani. Ez a kényszerszünet pedig (amely ahhoz szükséges, hogy a tolerancia javuljon, az LSD-hatást ismét élvezni tudják, az erősebb egyéniségeket hozzásegítheti, hogy aránylag könnyen felhagyhassanak káros, önpusztító szenvedélyükkel. Ezzel szemben az LSD-t naponta nagy adagban szedő toxikomán, aki már nem is az élvezetet keresi, hanem csak konokul mérgezi magát, már súlyos pszichopata. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
