"... Hiába nyújtom felé a kezem, ha reggel álomból ébredek. Hiába keresem ágyamban éjszaka, ha rászedett egy ártatlan tündérálom, és mintha mellette ültem volna egy réten, fogtam volna, csókoltam és csókoltam volna a kezét. Jaj, ha ilyenkor, még félig álomittasan feléje tapogatózom, aztán ettől fölébredek - szívem elszorul, kitör belőlem a sírás, vigasztalanul zokogva várom a sötét jövőt..."
|