Július 20…reggel 8:00…négyesfokozatú hőségriadó… A gimnázium előtt csapatnyi elszánt röplabdás várakozott az indulásra. Volt aki tudta mire vállalkozik, volt aki nem. De ha tudták volna… Hamarosan begördült a csodabusz, felkerültek a csomagok és elindultunk. Érkezésünk után egyből belecsaptunk a lecsóba és az edzésbe. A következő állomásunk a Herci étterem volt, ahol elkölthettük jól megérdemelt ebédünket. Néhány órás pihenő után a megszokott esti edzés következett, ami után fogcsikorgatva ismételgettük: „ A fájdalom a barátod! A fájdalom a barátod! „ Aztán megindult a harc a zuhanyzókért. Kőkemény test test elleni küzdelem alakult ki, De végül mindenki sorra került. A nap utolsó programja szabadfoglalkozás volt. Volt aki UNO-zott, volt aki snapszerezett, römizett, volt aki olvasott, zenét hallgatott, de akadt olyan is aki a fáradságtól kábultan zuhant az ágyat helyettesítő komfortos matracára. Tizenegy órakor takarodó…Hajnali egyre el is csendesedett a siserehad… Másnap reggel hétkor ébresztő az Aliszka rádió reggeli műsorára, fél nyolckor futás…És kezdődik elölről a mókuskerék. A második nap után összezavarodik az időérzék, nincsenek többé napok órák dátumok csak edzések vannak. És persze az ebéd☺ Edzést edzés követett és mi megtanultuk értékelni az olyan apróságokat, mint: pihenő, matrac, Fastum-gél, Nestea és persze a jéghideg zuhany. A fanatikusoknak még maradt erejük egy kis esti strandröplabdázáshoz. Mókás esték voltak ez vitathatatlan. Épp mikor feladtuk volna kaptunk egy fél napi pihenőt. Kétségkívül szükségünk volt egy leheletnyi szünetre a tikkasztó hőségben. Mindenki a maga módján használta ki ezt a szabad délutánt a program nem volt megszabva. Ezután újult erővel folytattuk a szélmalomharcot a kilométerek, húzódzkodások és zsámolyok ellen. A társaságban ekkor már külön rehabilitációs csoport alakult. Kinek a bokája, kinek a combja, kinek a keze fájt. A mentális tréning idén elmaradt, illetve témája az volt: Hogyan viseljük el, hogy idén mentális tréning helyett edzeni fogunk… A társaságban adódtak kisebb nézeteltérések, pletykák és intrikák. Párok alakultak és váltak el. Szóval zajlott az élet. De ez teljesen normális, tekintve, hogy negyven ember élt itt összezárva, kialakítva saját társadalmát. A tábor csúcspontja természetesen idén is az Országos Röplabdás Találkozó volt amely tizenkettedik alkalommal került megrendezésre. Csapataink szépen szerepeltek. Régi ismerősök és új arcok is felbukkantak az ellenfelek között. Mindkét nap sikerült az első tíz közé verekednie magát egy-egy ráckevei csapatnak. Ez egyik nap sem volt egyszerű feladat úgyhogy büszkék lehetünk az összes versenyzőre. Kemény mezőny volt. Aztán elérkezett a hazatérés napja. Könnyes búcsút vettünk először a 3. számú Általános Iskolától és a közelben lévő strandröplabda pályától (ahol mindenki otthagyta a kézjegyét is), majd a sportteleptől és ott Istenes Laci bácsitól aki idén is rengeteget segített nekünk, és akinek megköszöntük hogy ennyire szívén viseli sorsunkat. Ezután felsereglettünk a buszra és haza indultunk. A hazaút bágyadt semmittevéssel telt, a csapat nagy része jótékony álomba zuhant. Mire kinyitottuk a szemünket ismerős tájakon jártunk. És éreztük…hamarosan itthon vagyunk. Hazaértünk és felsóhajtottunk…Túl voltunk a 2007-es edzőtábor minden kínján és örömén. Nincs több futás az iskola körül, nincs több pad emelgetés, zsámoly átugrálás, húzódzkodás, fekvőtámasz, felülés és bordásfalon csüngés. De nincs több karaoke est a Herciben, nincs több közös pizzázás, nincsenek a fantasztikus snapszer partyk és nincs több közös együtt alvás a folyosón. Elmúlt de tudjuk, hogy jövőre ismét itt leszünk és végigcsináljuk és 10 napig együtt sírunk és nevetünk. Remek tábor volt, köszönet érte Ujvárosi Levente tanár úrnak, aki áldozatos munkájával ismét megszervezte nekünk. Felejthetetlen élmény volt! Ne feledjétek! Jövőre ugyanitt ugyanekkor!